Elázva. Arcomban hajam és arra gondolok, hogy milyen életük lehet a bolt előtt üldögélő, engem Isten fiaként tisztelő úriembereknek. Közben, haza értem. Kabát egy laza mozdulattal az ágyra kerül csutakolt testemről és ezzel egy időben már cipőmet rugdosom lábaim alól. Egyedül vagyok. Fáradtan leültem és türelmesen vártam, amíg elhagyják arcomat a vízcseppek. Kimozdulhatatlan délután. Szél, eső, vihar és idebent én.