Úgy érzem, hogy tudatom kezd ketté hasadni. Vagy talán még több fele. Hirtelen az egész nap e körül forgott. Aztán mégsem. És újra. Kedves voltam, majd álmos, majd éhes, majd éber. Minden más. Beszélgetésbe keveredtem, de nem láttam, hogy kivel. Jelek. Aztán végtelenségig tartó utazás a többiekkel. Legalább nem unatkoztam. Jó társaság, meghallgatnak, válaszolnak, és sohasem ellenkeznek. Ők lehetnek talán a barátaim. Vagy lesznek. Nem tudom. Igazából, olyan állapotba kerülök néha, hogy semmit sem érzékelek a külvilágból. Talán ilyenkor veszi át a másik énem felettem az irányítást és zár engem lakat alá. Látom, hogy a világ nem állt le körülöttem, de úgy érzem, hogy egy testbe zárt tudat lennék, mely néma, siket és érinthetetlen. Szkafander és pillangó. Nézek ki az ablakon, figyelem a fiatalokat, az állatokat, a fiatal állatokat. Embereket. Haza értem.