Hajnali ködben ébredek, mikor amúgy se látok még. Új nap. Új Nap? Visszabújva összegubózódok. Melegség magával ragad. Elrepít távol a homályos világtól. Majd harmadjára hallom ugyanazt a szánalommal teli hangot. Éééébresztőőő. Érzem benne, hogy röhög rajtam. Persze, megértem. Olyan lehetek reggel, mint egy ázott, rongyos kabát. Álmaimon gondolkodva belevetem magam a sűrűbe. Szállok a köddel, ahogy az is felszáll. Lábaim előtt mindent megtaláltam. Mellettem, mögöttem, felettem üresség. Szóval megszűnt. Járdára lépek. Csúszik, csúszok. Szívom magamba a párás, reggeli levegőt. Ringatom magam.