Mintha időt utaztam volna. Vagy mintha a vonat repítene vissza. Elfáradt elmém elé szemem lecsukódni vágyik. Erőltetve, de nyitva tartom és körbe tekintek a térben. Fiatalasszony, ahogy lányát tanítgatja. A gyereknek, kinek minden új, örömmel fogadja a külvilág szépségeit. Majd rájön, hogy sokan átbasszák rövid életében. Őszi szél megpirította puha arcát, és két paradicsom sűrűsödik szemei alatt, melyet hunyorít szerényen. Nevét hallva emlékeim elém vetítenek egy távoli képet. Vidám kacaja betölti a vagon bús mindennapjait. Keveredik a múlt és a jelen. Itt ülök, ott ültem. Akkor láttam és most látni szeretnék. Valahogy túl mélyen lett belém vésve. Így hát, gondolkodok a Nőn, aki élni tanul.