Egy üveg mézes-málna társaságában és egy üveg sör után, a másodperc tört része alatt elmerengtem, hogy miért válnak a mai lányok, olyanokká, amilyenek. Nem haladhat minden a tervek szerint. Túl egyszerű lenne az élet. Ha a fáról leesik egy frissen nyílott virága, nem keseredik el, hanem több százat virágoztat utána. A hajtás, ha leesik, nem növeszt mindig újra gyökeret. Elszáll a széllel és keres újabb és újabb termőföldeket. Elhagyatottnak érzi magát, mert a fa ledobta magáról, mint koldus a rongyát nyáron. Pedig mindre szüksége van, mert minél több virágot mutat, annál szebb. A koldus, minél több ruhát gyűjt össze, annál tovább él. Az egyedül lét nem azt jelenti, hogy el kell kurvulni. Nem kell mindig új termőföldet keresni és belefektetni magunkat. Az ember elveszti a gondolkodását, ha eluralkodnak rajta az érzelmek. A magány nem jogosít fel arra, hogy elveszítsd az ítélő képességed. A szellő, oly gyorsan tud a hátán hordani, hogy észre sem veszed, azt a földet, ahol legyökerezhetsz. Mert nem minden föld fogadja be az elkeseredett hajtásokat. Így a virág elbassza rövid életét és elhervad, míg a Nő, aki élni tanul elpocsékolja perceit. Újabb kábé négy cent a feles pohárban, ami kitöltése után nem sokkal gyomrom fenekén landol. És ez agyamat beindítva visszazökkent a régi gondolatmenethez, miszerint az életünkkel játszhatunk vagy engedjük, hogy az élet játsszon velünk. Az élet, melyet többször édesnek tartottam, Savanyúmmá válik. De az agy bezárja az ablakokat és eltorzítja a világképet.