2010. 02. 05.
február.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egy újabb hónap hajnalán állunk. Lássuk csak, mit tartogat nekünk ez havas kezdet. – Elmúlt már fél hét (3.) és én az éberség és az álmok karjai közt heverek. Ma éjjel ugyan azt csinálom. Dacolok a testem megszokott ritmusával és hajnalvárásra ítélem magam. Az utolsó ilyen estém, hogy figyelmem kétfelé orientálódik. Legalábbis a napokban. Pár óra és utazás veszi kezdetét, majd később egy újabb fél év. Hónapok. Hónapok, melyek, oly gyorsan telnek. Ezért is nem alszom. Kevésnek tűnnek a mögöttem hagyott évek. Vagy csak emlékeim, oly szűkek, hogy nem veszem észre az elmúlt 19 esztendőt. Valamit érdemes lenne letenni az asztalra. Tehát, naptárat elém ragadva megakad szemem február 14-én. A napján is taglalhatnám, de annyira előre nem tudom, hogy mi lesz. Többször úgy hallom, hogy valentin névnap lesz azon a napon. Szerelem, szerelmesek ünnepe. Viccesnek tartom, mint ezeket a szerelmeseket, mint a valentin napot emlegető embereket. Bálint napja van. Nem holmi közénk baszott idegennek a hülyesége. Szent Bálint valóban a szerelmesek védőszentje volt, de akkor maradjon meg a Bálint névnap, mint szerelmesek napja. Egy-két szál virágot, virágcsokrokat, bon-bont adunk egymásnak és ezen a napon kimondjuk, hogy mennyire szeretjük a partnerünk. És a többi napon nem? Többi napon ugyan úgy lehet kedveskedni a párunknak. Miért kell egy külön nap arra, hogy emlékeztessük magunkat, hogy létezik még szerelem? De még ennek se adjuk meg a módját, ha már átveszünk mindenféle szokást. A srác ad egy kis virágot, a lány egy bon-bont, csók, szeretlek drágám, dugnak egyet és ezzel el van intézve minden. Lehet, hogy némely párok ezen a napon több szerepet fordítanak a másik félre, de az a kapcsolat annyit is ér. Minden nap meg lehetne tenni ilyen, vagy ehhez hasonló apróságokat. Az utcán leszólítva tíz fiatalból kilenc biztos vagyok benne, hogy valentin napot mondana. Pedig a Bálint, mint név sokkal szebben cseng. 

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés