A mai fiatalok, a mai fiataloknak tartott szerelmesek kicsit eltévedtek szerintem ebben a világban. Vagy csak én vagyok túl maradi. Hiába ez a 21. század. Nem vagyok híve a fizikailag nagy és költséges ajándékoknak. Nem az mutatja ki az érzelmeinket. A bennünk lévő másik szívének a dobogását. Tudjunk le minden ünnepet gyorsan, okozzunk pillanatnyi örömet és ezzel el van intézve a dolog. Keveset jelent már egy kedves szó, egy mosoly, egy ölelés. Mintha egyszerű androidok lennénk, akik a megszokott mederből nem tudnak kilépni. Valahol érthető. És azok, akik kiléptek vagy legalább próbálnak, el vannak felejtve, lenézik őket. Valahol, nem érthető. Karácsonyra ajándék, húsvétra ajándék, születésnapra ajándék, névnapra ajándék, évfordulóra ajándék. És mit tartalmaz az ajándék? Pénzt. Vagy konkrét pénzt, vagy pénzzel fogható értéktárgyakat. Részben itt válik hazuggá a szó. „Annyira szeretlek, sose foglak elfelejteni” de mégis kell egy tőle kapott tárgy, ami azért eszembe juttatja, hogy miről is van szó. Szívet nem merek leírni, ilyen luxuscikkekkel manapság a mederben nem rendelkeznek. És akkor valentin nap, díjazom a csokit, azt legalább meg lehet enni. Mindig is érdekelt, hogy a munka utáni fáradtságot az, akit szeretek miért nem tudja legyőzni? Állandó pihenés, semmit tevés, mert dolgoztam pár órát és a testem álmosnak érzi magát? Hát, majd szabályozom, hogy mikor legyen fáradt. Egy újabb lapát föld, ami segédkezik minket eltemetni. Egy újabb kéz, mely húzna le a mederbe. Lehet, hogy ezer kéz húzna le, de elvileg a szavak, amiket kimondok, (mert a mai ember többet mond, mint amennyit tesz valójába) azt mondják, hogy a szerelem vezet mindenen át. (halk kacarászás a közelben, míg a víz felforrt) Akkor, ha a gödör felett egy ember áll, amivel a szerelem köt össze, akkor elvileg egy kéz ki tudna húzni, és ”legyőzné” a többi ezer kezet. Minden rendben van ezzel. Csak az a kérdés kopogtatott be hozzám, hogy miért nem működik ez.