Sűrű hallgatás vette kezdetét még valahol az újév elején. Nem. Nem is akkor. Kicsit később. Vagy talán előbb, de utóbb biztos nem. Aztán elolvad a jég, minden tavon. A Nap felkel, a Hold arrébb sétál. Ez jelzi nekünk a biztos napok múlását és a megingathatatlan rendet. Mert szükségünk van a rendre. Nem rossz teória, hogy az idő mindent megold magunk helyett, elmulaszt minden haragot és kihűti a kávét, teát. Vagy éppen a bőrünket barnítja le. Sok féle dologra lehet használni. Kedves tőle, hogy ilyen beállítottságú. De azért meg is tud ölni. Szóval, cserébe kér is valamit, mint mindenki mindenért. Végül a régi jó is a helyére állt és örömmel töltötte fel napomat. Remélem, hogy más fele is működik ugyan ez. Nem akarok önző lenni. Előbb utóbb mindenki lemond róla. Én is így tettem. Próbálkozok.