Elhiszem, hogy nem én vagyok, ki kell e világnak. Ki majd megváltoztatja és helyre rakja ezt a társadalmat, melyben vagyunk. Valóban nem vagyok mindenható és nem tehetem helyre ezt a semmit. Persze, amennyiben semmi, ahol vagyunk. Képzeletek. Mostanában csak szavak. Szavakba öntve próbálom kifejezni önmagam. Kérdéseim még megválaszolatlanul állnak és hűen várnak egy nőre, ki megadja, mi a kérdőjel után imbolyog. Testek zuhannak nekem a szilánkok hegyén, de én csak egy fele tudok figyelni. Elhomályosodott minden egyéb gondolatom és érzelmeim átvették az irányítást. Csak félek. Mint mindenkiben bennem is merülnek félelmek. Próbálok úrrá lenni rajtuk, és megmutatni, hogy rendben folynak a dolgok, de olykor nem megy. Talán túl gyenge vagyok hozzád. Uram, most térdeljek le és imádkozzak? Ugyan már, hagyjuk egymást ezzel az álszent hazugsággal. Helyezd magad kényelembe, míg utamat nézed, melyen szenvedek. Köszi. Nem haragszom, hiszen valahol én magam léptem erre az útra. Megbocsájtok e világnak és elvárom, hogy ne nézzenek rám alázattal. Néha nehéz. Talán a jelentkezők még mindig jelentkeznek. Most kicsit más a helyzet. Feladtam a leckét magamnak, de azt remélve, hogyha már saját magammal baszok ki, akkor oda figyelek. Miért is lett volna ez rendben? Szívem mostanra már biztos alszik, csak a körül ölelő test az, mely hever és pötyögtet. Elmém kiüresedett mára. Átadom magam a boldog perceknek, melyet a mai napon átéltem. Mert minden perc boldog, melyet átélek, mikor szívem dobog. Habár van, hogy a téma nem a legkecsegtetőbb számára, de elviseli, hiszen ez ezzel jár. Nem választhatom meg, hogy mikor miről legyen szó. Szavak, melyek rosszul esnek az embernek. Aztán a többit majd elintézi az erő, melyet a szerelem épít fel. Hiszen, mindent elmulaszt minden. Jöttek-mentek. Sokféleképpen fejezhetném ki, hogy mi tombol e parányi testemben. De talán nem is akarom. Ki szeretne vagy rájön magától, vagy hagy elveszni az idővel. Mert, mint tudjuk, az idő mindent megváltoztat. Néha kinevetem magam és a mondataimat. Az időt megállítva írom e sorokat és gondolok a szuszogásra, mely körbe ölel. Mert hallom ám. Hallom, amit szeretnék. Azt azért tudjuk, hogy a világ egy személyben is lehet, ugye?