Néha csak jó elbambulni a világon. Nem érezni, Nem gondolkodni. Csak ülni és nézni ki a fejünkből. Nézni a nőket, a gyerekeket, az állatokat. Egy pillangó egy hangyával sakkozik. Jó látni egy Nőt. Hallgatni a szuszogását. És mosolyogni. Neki és bele a semmibe. Az emberben ilyenkor megjelenik egy apró kis érzelmi fonal, mely a börtönből indulva a labirintus végéig vezet minket. Az idő előtt elfogyott fonál, szimbolizál. Gondolataim azon marcangolják egymást, hogy foglalkozzanak e azzal, hogy ki érti meg szavaim. Ma is ráérek.