Nagy a csend. Hiába szólok kifele, nem válaszol senki. Bár, ezt már megszoktam. Még zavart állapotomban, míg össze-vissza beszéltem, rájöttem egy apróságra. Majd az elválás után, teát főztem magamnak. Hiányzott már. A bögre, tele finomsággal. Vigyáztam, hogy ki ne boruljon. Lassan megérintettem a felszínét és egy darabig csak néztem. Figyeltem elvarázsolt tekintettel, hogy olvad szét a cukor benne. Kis idő múlva már közelebb kerültünk egymáshoz. És éreztem friss, meleg illatát. Már másodszor. Nem félek kimondani. Szívesen töltök el időt egy bögre tea mellett. Minden alkalom különleges. Elmélyülésem közepette a párkányon ülve még szinte alélt állapotban észreveszem, hogy az idő lehűlt. Senki nem figyel rám. Egyedül vagyok. Csak az illatok és az emlékek csatangolnak még a szobában. Bár a nyitott ablakon elég sok tovaszáll. Míg testem eredeti hőét visszanyeri, leírom gondolataim. Bár… nem hiszem, hogy ma valakit is érdekelne. Ígérem, őszinte leszek. Foglalj helyet és mesélek. Ha szavam elakadna, akkor kérdések sorozhatják testem.