Feltűnt, hogy két féle magasság félelem lakozik bennem. Az egyik, egész tűrhetően pici. Szinte jelentéktelen. Viszont a másik rakoncátlankodik, ha úgy adódik a helyzet. Az ablakból kinézve nem tűnik fel, hogy milyen távolság van köztem és a talaj között. De ha a párkányra ülök, és függőleges helyzetbe nézek le az teljesen más. Sokkal közelebbi az élmény, hogy leeshetek és úgy már nagyobbnak tűnik, mint bentről a biztonságból. Hozzá szoktatom magam. Még puha a föld.