Beengedem a fényt, az illatod, hangodat és a nyáladat is. Olvad a test, mint a cukor. A tea édesebb lesz. Életünk szimbolikusabb. Az emlékek kaparják a szívem falát és be akarnak menni, hogy áramolhassanak a vérrel a test minden apró, rejtett zugába. Ki dönti el, ha én nem tudom, hogy minden beleférjen? Messze vagyok, valahol távol. Volt egy álom, melyben szerepelt a boldogság. Lehet, hogy felébredtem. Bizonytalan minden, elcsúsztam a mindennapok felett. A jég felszíne nem túl stabil, de a szív és a vágy, van oly forró, hogy felolvassza? Lelkem kutat valaki után, de csak üres kukákban és nem talál semmi érzésre foghatót. Majd talán most.

Etess, mert éhezem.
Fogd kezem, ha vétkezem.
Ülj ölembe és simogass,
tested testembe olvad.
A világ összesorvad
és mi elveszünk benne.

Fel van dúlva az egész rendszer. Ébredünk, sétálunk, kísérünk, elválunk, találkozunk, keressük egymást, elköszönünk, telefonhívás, hangok a fejemben, válaszok, kérdések, üldögélés, szeretet, bánat. Leszakítok párat. Minden megterem, a kérdés, hogy mit használok fel az életemhez, az életemben. Cseng, és foglalt. A gondolat bennem rossz utakra mutat. Tovább lépni szabad, de érdemes? A kérdéseimet összegyűröm és zsebre vágom. Ha elém áll a válasz, akkor kicsomagolom. Illene talán. Bizonytalanság a magabiztos valóságban. A nyers és puszta lét. Ez a valóság, ébredj fel. Nem történik semmi. Alszol. Valahol távolabbi helyre vágysz, ahol nincs élet. Ott nem kell küzdeni és ébren maradni. Köszönöm a felfedezés örömeit. Várok a válaszra. Majd, ha a csillagok kialusznak, akkor kérlek, drága Napocska kelj fel. Leragadtam, itt a jelenben. Távlati tervek nincsenek. Költözés egy szebb helyre. Kivel érdemes? Van jelentkező, a lényeg, hogy megmarad-e? Események sorozata vesz körbe és a kéz remegve idézi fel őket, mert a szív el tud kalandozni. És ha egyszer elcsatangol, megtalálni és visszahozni kurva nehéz lesz.

Megfeszült a kín,
lassan a víz
elsodor mindent.
Megnyílt szívemet,
a kezemben cipelem.
Látom, ahogy sorvad.
Légy jó és fogadd
el a világomat.
Írom mindennapjaimat,
jövök-megyek s patakjaimat
újra feltöltöm csillogással.
Fáj a test, minden zuga.
A szív, oly buta,
hogy elhiszi a szavakat,
melyeket tőled kaphat.
Jött egy pillanat,
mikor elillant
az életből egy perc.
Ekkor boldog voltam,
mert ott nem holtan
feküdtem, hanem
élve érezve
a dobogást.